Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.

Azt hiszem, a jelen helyzetünket Paulo Coelho nem is írhatta volna jobban le, Drága Szerelmem.

Tudom, nem írtam most sokáig, de szerencsére már elég hamar beszélgethettem veled azon az átkozott Skype-on (de azért jó, hogy a szállásodon van net), és ez némiképpen megnyugtatott. Minden rendben van veled. Én azért ma is imádkoztam érted egy kicsit, hogy maradjon is minden így. Remélem meghallgat engem, és visszafordítja a szívedet hozzám.

Ma úgy gondoltam, hogy rendet kell tennem végre a szobámban, és akkor talán az emlékeimet is rendezem nem csak körülöttem, hanem magamban is. Megtaláltam azt a vonatjegyet, amivel először lementem hozzád Tatabányára, amikor hosszú idő után úgy gondoltuk, hogy próbáljuk meg újra és most végre komolyan. Az "első" hétvégénk minden pillanata hirtelen feltört bennem, és...már egészen elszoktam a sírástól. Eszembe jutott az az izgalom, a plázázás, a ruhapróba a New Yorker-ben a találkozásunk előtt, a hosszú idő utáni első hosszú ölelésünk és csókunk, a sült banán, amit ettünk, a talán első IGAZI szeretkezésünk (előtte inkább csak szex volt), a bor, a zene, az éjszaka...az egymásra találás, és a másnapi elválás. Még most is könnybe lábadt a szemem. Nagyon hiányzol. Nem rég hosszasan néztem egy régi képedet, amit még te is elküldtél nekem, amikor még csak barátok voltunk, és éppen a franciaországi munkád után jöttél haza, de én már kitöröltem, elsp felindulásomban, amikor a többit is, amikor oly csúnyán elhagytalak. Most megtaláltam a "teán", és le is töltöttem, hogy legyen egy képem rólad legalább.

Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.

A tegnapit nem akarom ragozni. Tudod, egyfolytában az járt a fejemben (még ma is), hogy te biztosan nem tudod, hogy mit akarsz, és ez okozza nálad ezeket a zavaros magyarázkodásokat és hazugságokat. Soha nem éreztem úgy, hogy annyira ismernék egy embert, hogy meg tudjam bocsátani, ha ennyi hülyeséget csinál, mint téged...

Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne (...) Még egy álló óra is pontos napjában kétszer.

Lejárt a vírusírtó, lassan megyek aludni. Ma nem láttalak sehol téged. Érdekes. Remélem nincs baj. Vagy lehet, hogy már belevetetted magad az éjszakai életbe? Nem baj, ha így is van, kívánom, hogy minden helyzetből hozd ki a számodra lehető legjobbat! Én is igyekszem azt tenni, tudom, hogy te is ezt kívánod nekem.

Még egy utolsó idézetet találtam. Ezzel kívánok szép álmokat!

Az igazi szerelem megengedi, hogy mindkét fél a saját útját járja – mert tudja, hogy ez soha nem szakítja el őket egymástól.